A kis Iniesta az Albacete gyerekcsapatában kezdte pályafutását, ahonnan korán, mindössze 12 évesen került a Barcelonához.
Erről maga Iniesta így nyilatkozott: "12 éves voltam, amikor elhagytam szülővárosom. Elég rosszul viseltem, de köszönhetően a társaknak és az embereknek, akik gyorsan befogadtak, a dolgok könnyebben mentek a La Masíában."
A játékos végigjárta a "szamárlétrát" a csapatnál, s Luis van Gaal edzősködése idején a felnőtt csapatban találta magát. A németalföldi mester először egy Barca -Club Brugge Bajnokok Ligája találkozón küldte pályára csereként. A különböző spanyol korosztályos válogatottakkal megnyerte az U-16-os, majd egy évre rá az U-19-es Európa Bajnokságot. (Jelenleg az U-21-es válogatottat erősíti.)
Rendkívüli gyorsaságával, kreativitásával hívta fel magára a figyelmet, a klubban a kezdőcsapatba azonban nem tudott bekerülni a széleken bevethető játékos. Nem is csoda, hiszen Ronaldinho és Luis Enríque voltak az ellenfelei. Állandó csereként is sokat fejlődött, labdabiztosabb lett, s emellett tapasztalatot is szerzett. Tizenegyszer lépett pályára a 2003-2004-es bajnokságban. Az idei szezonban Deco érkeztével sem lett könnyebb a dolga, ennek ellenére szép jövőt jósolnak neki a szakemberek. Azt mondják, "Xavihoz hasonló játékos, de veleszületett tehetsége nagyobb, ráadásul gyorsabb is. Fejlődnie kell azonban a fejelések terén, és nagyobb meccsrutinra van szüksége."
A pályán kívül csendes, barátságos ember. A Barcelona a mindene: "Azzal, hogy bemutatkozhattam a Nou Camp-ban, egy álomom vált valóra." Nagyon jó a kapcsolata csapattársaival, edzőivel, s ők így nyilatkoztak tehetségéről:
Roberto Bonano: "Andrés intelligens, jó focista és nagyszerű személyiség." Pep Guardiola: "Nagy rajongója vagyok Iniestának, úgy gondolom, egy napon jobb játékos lehet, mint én." A volt spanyol szövetségi kapitány, Camacho így vélekedett róla: "Andrés nagyon tehetséges játékos, a jövőben Ő lehet Európa egyik legjobb középpályása."
A fiatal Iniesta példaképe Guardiola és Michael Laudrup: "Mindig is szerettem Laudrup-ot, de legfőképpen Guardiolát tisztelem. Mikor megérkeztem, lehetőségem volt csodálni játékát. Később a példaképem Xavi lett, és ez máig így van. Szerencsés vagyok, hogy tőle tanulhatok" - nyilatkozta a középpályás.
Iniestának tehát van még mit tanulnia, de nagy tehetsége vitathatatlan, s a fejlődésében a Barcelona-közössége is segítségére van. Ezek alapján minden esélye megvan arra, hogy a jövőben a Klub legnagyobb játékosai közé emelkedjen.
Adatlap
Teljes neve: Andrés Iniesta Luján Születési hely: Fuentealbilla (Albacete - Spanyolország) Születési idő: 1984. május 11. Magasság: 169 cm Testsúly: 64 kg Eddigi klubjai: Albacete (1996-ig) Barcelona B (1996-2001) Barcelona (2002-) 1. meccse a Barcelonában: 2002. október 29. Club Brugge - Barcelona (0:1) Barcelona-beli meccsek / gólok: 32 / 3
|